Hírlevél
Amennyiben érdeklik Önt a friss hírek, akciók és információk, kérjük iratkozzon fel hírlevelünkre.Gyorsmenü
Üdvözöljük településinformációs
weboldalhálózatunkban.
Jelenleg elérhető településeink:
Feltöltés alatt lévő települések:
- Berettyóújfalu
- Biharnagybajom
- Dévaványa
- Ecsegfalva
- Gyomaendrőd
- Hódmezővásárhely
- Karcag
- Komádi
- Orosháza
- Püspökladány
- Tiszafüred
- Vésztő
Vésztő város Békés és Szeghalom között, a Holt-Sebes-Körös mellett található.
Vésztő város neve Vejsztő alakban 1350-ben szerepel először oklevélben. A honfoglaláskor a Csolt nemzetség szállta meg. A tatár- és törökdúlás után a település 1711-ben települt újra. Népességének harmada föld nélkül a nagybirtokok szorításában élt. 1925 karácsonyán a nagy jeges árradás több mint ezer házat döntött össze. 1944. Február 13.-án itt tartották az országos földmunkáskongresszust. A felszabadulás után naiv, balos lelkességekkel kikiáltották a híres vésztői „köztársaságot”.
LÁTNIVALÓK:
Történelmi emlékhely, Vésztő-Mágor: A Sebes-Körös holtágának partján emelkedő Vésztő -Mágori domb évezredek óta emberlakta hely. A kőkortól kilenc építési szintben 7,3 méter földrétegben maradt meg emlékanyag, amely ma is megtekinthető. Kiemelkedik közülük egy újkőkori szentély a benne talált kultikus tárgyakkal. A XI. században a Csolt nemzetség a dombra román stílusú, egyhajós, téglalap alakú templomot épített. A XII. században háromhajós kolostortemplommá építették át. Udvarán kutat ástak, - ami még ma is tiszta vizet ad. A Wenckheim-uradalom a dombba borospincét építettek . A Vésztő-Mágoron helyreállított pincében 1982 óta a hely történetét bemutató kiállítás látható. 1988-ban nyílt meg a kolostortemplom melletti másik dombba vágott őskori régészeti kiállítás is. Ez az itt előkerült leletekkel az egymást követve megtelepedett népek életét szemlélteti. Iskolai és családi kirándulásnak is értékes célpont.
Református templom Vésztő: A vésztői református templomban 1783-ban, később bővítették 1825-ben. Szószéke 1828-ból való. 1797-ben emelt tornya különleges, mert több szintjén boltozott tűzbiztos kamrákkal tagolva a gyülekezeti magtár célját is szolgálta. Ebben 1988-ban toronygaléria nyílt – egyházművészeti kincsek kiállításával.

Sinka István lakóháza Vésztőn:
A népi írók csoportjához tartozó vésztői költő, elbeszélő , házán emléktáblát helyeztek el, valamint róla nevezték el a vésztői művelődési házat. A Sinka István Múzeumi Kiállítóhelyet 1987-ben adták át a nagyközönségnek.
Termeiben láthatók a Vésztőn (1943. február 13.) megrendezett Első Országos Földmunkás Kongresszus fotókkal illusztrált emlékei, valamint Sinka István és a népi írók relikviái. Ugyanitt tekinthető meg Sinka István személyes tárgyi eszközeinek egy része: Sinka ugyanis a 30-as évek végén Vésztőn élt és alkotott 6 éven át. A tárlatot Metykó Gyula Vésztőn született festőművész állandó kiállítása egészíti ki.
Bartók Béla emléktáblája: Az iskola falán a nagy zenetudós vésztői népzenei gyűjtésének emlékére helyezték el.
Múzeumi kiállítóhely: A vésztői múzem állandó tárlatai megtekinhtetőek: Sinka István élete és munkássága, a vésztői földmunkáskongresszus, Metykó Gyula festőművész életműve.
Vésztő város turisztikai, kulturális és egyébb látnivalói. Kiállítás, Múzeum, Tájház, Vésztő-Mágor domb, Sebes-Körös, templom, Sinka István, kiállítóhely, hír, információ Vésztőről. Amennyiben tud kérjük segítsen az oldal pontosabb és több információval való feltöltésében. Keressen bennünket vészti turisztikai és egyébb látnivalókkal az info@vesztoinfo.hu e-mail címen.
Híreink
Oszkó Péter a szombati Népszavának adott nyilatkozatában azt állította, hogy a második Orbán-kormány nem élt a Malév megmentésének lehetőségével.
Jópár olyan tévhit létezik a nátháról, amely különféle furcsa kezeléseknek tulajdonít gyógyító hatást, illetve sajátságos módszereket ajánl a betegség megelőzésére. Most ezek közül válogattunk.
Pénteken reggel hat órakor 66 évnyi folyamatos működés után leállt a Malév - jelentette be a társaság. A Malév szerint az utóbbi napokig még volt remény az üzemeltetés folytatására, de a szolgáltató partnerek egyik napról a másikra elkezdték előre kérni az általuk nyújtott szolgáltatások kifizetését. Az utasok esetleges kártalanítását a kedden kiadott kormányrendelet alapján lehet majd megkezdeni.
Péntektől tizenegy megyére adott ki elsőfokú figyelmeztető jelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggel a fagy, illetve a várható havazás miatt. Jelenleg hat megyében van érvényben vészjelzés.
Csütörtökön számottevő fronthatás nem lesz, de a tartós hideg megviselheti a szervezetünket, ízületi fájdalmak jelentkezhetnek az időjárásra érzékenyeknél.
Megyei hírek, röviden



