Hírlevél
Amennyiben érdeklik Önt a friss hírek, akciók és információk, kérjük iratkozzon fel hírlevelünkre.Gyorsmenü
Üdvözöljük településinformációs
weboldalhálózatunkban.
Jelenleg elérhető településeink:
Feltöltés alatt lévő települések:
- Berettyóújfalu
- Biharnagybajom
- Dévaványa
- Ecsegfalva
- Gyomaendrőd
- Hódmezővásárhely
- Karcag
- Komádi
- Orosháza
- Püspökladány
- Tiszafüred
- Vésztő
Kellemes hangulatban telt az idősek farsangolása február 21-én, Füzesgyarmaton.
„-Úgy gondoltuk, hogy továbbra is farsangoljunk minden évben, de most változtassunk azon, hogy ne csak, mint nézők vegyenek részt, hanem maguk is bekapcsolódjanak, így összegyűltünk és álarcokat készítettünk, beszélgettünk, egykori farsangi műsorokat néztünk, a konyhában pedig sok-sok fánkot sütöttek az asszonyok. Talán ez kicsit jobban összehozza őket, hiszen sokan régen találkoztak utoljára, tehát volt mit mesélniük egymásnak.” – mondta Szabó Lászlóné, az egyik szervező.
Minden résztvevő örömmel rajzolta, majd dekorálta ki saját álarcát, vagy mutatta családi fényképeit a többieknek, és várták a nap fénypontját: a lekváros fánkot, amely igazi, könnyű tésztájával mindenkinek elnyerte tetszését.
"Többen megbeszélték, hogy ezentúl rendszeresen találkoznak, sütnek, főznek, sőt, már ötletelnek az áprilisi nyilvános szereplésükre is, mikor is perecet fognak sütni a helyi tv kamerái előtt." - mesélte Szabó Lászlóné.
A Farsangolásról képeket tekinthetnek meg ide kattintva.
Híreink
Kárt tett a hűvös idő a kelet-magyarországi dinnyeültetvényekben
Kárt tett az eddigi, nagyrészt hűvös időjárás a kelet-magyarországi dinnyeültetvényekben, ahol a növénytövek 15-30 százaléka pusztult ki - mondta Für László, a térség egyik legnagyobb dinnyetermelői integrátorának és exportőrének, a nyíregyházi Rádium Kft.-nek az ügyvezetője pénteken az MTI-nek.Egérkísérletek eredménye arra utal, hogy a súlynövekedést nemcsak az határozza meg, hogy mit esznek a kisemlősök, hanem az is, hogy mikor eszik.
Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó júliustól
Hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről döntött a parlament pénteken. A július 1-jétől hatályos törvény alapján két forintot kell fizetni a szolgáltatóknak minden elküldött üzenet után is. Az új adót augusztustól szedik be a szolgáltatóktól.A jövőben nem köteles szerződni a médiatanács egy elfogadott módosítás értelmében
Egy elfogadott módosító javaslat értelmében a jövőben nem terheli szerződéskötési kötelezettség egy lezárt pályázat végén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsát.Megdőlt péntekre virradóra az erre a napra vonatkozó országos hidegrekord, Pápán mínusz 2 Celsius-fokot mértek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa az MTI-vel.
Megyei hírek, röviden



